Az AWS vezérigazgatója közölte: mondjon fel az, aki nem akar visszatérni az irodáikba.

Matt Garman, az Amazon AWS részlegének vezérigazgatója megvédte a cég új, ellentmondásosnak bizonyult, heti 5 napos irodai munkavégzést előíró irányelvét. Hozzátette: aki ezt nem támogatja, az nyugodtan mondjon fel, és menjen más céghez.

Garman szerint 10-ből 9 dolgozó, akivel ő beszélt, támogatja mindezt, a januártól életbe lépő irányelvet. Aki nem, annak azt javasolta, mondjon fel. Szerinte rendben van, ha valaki nem dolgozik jól ilyen környezetben, vagy nem akar, mert más cégek is vannak. Mindezt azzal egészítette ki, hogy ezt nem kell rosszul értelmezni, csak egy olyan környezetet szeretnének, ahol együtt dolgoznak. Ugyanis nagyon szeretnének érdekes termékeket fejleszteni, szerinte ez pedig lehetetlen, ha nem együtt dolgoznak. És enélkül nem tudnák elérni a céljaikat, tette hozzá. Azt is elmondta, hogy a 3 napos felállásban nem érnek el semmit, mert nem tudnak tanulni egymástól.

Garman állítása ellenére sokan felháborodtak, szerintük a plusz utazás időpazarlás, a cég állításait az irodai munka előnyeiről pedig semmilyen független adat nem támasztja alá.

Eddig 3 napos irodai munkát írt elő az Amazon (amely a Walmart után a világ második legnagyobb privát munkaadója), de Andy Jassy a múlt hónapban 5 napot kért az együttműködés, összekapcsolódás miatt. Néhány dolgozónak azt mondták, hogy ők önként felmondtak, és kizárták őket a rendszerekből.

A Google, a Meta és a Microsoft nem ennyire szigorú, náluk maradt a 2-3 napos kitétel.