Az 1980-as évek közepe táján, a Svetits hittanáraként meghívtak egy papi találkozóra a budapesti Thököly úti Örökimádás templomba. Ott találkoztam először Kozma Imre atyával. A magyar papi egységet kezdtük ébresztgetni, ápolni. 1987 decemberében meghívott a zugligeti Szent Család-templomba. Az első benyomásom az volt, hogy ez már a mennyország. A templom és minden zuga zsúfolásig teli, többségében fiatalokkal. Itt találkoztam először Csilla von Boeselager asszonnyal, aki ekkor már Nyugat-Németországban szervezte a Magyarországra irányuló adományok gyűjtését, főleg kórházaknak, egészségügyi intézményeknek. Itt kezdett kicsírázni a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.
1988-ban Gyertyaszentelő Boldogasszony napján a debreceni Szent Anna-plébánia kapuja előtt megjelentek az első menekültek Erdélyből és a Partiumból. Másnap már tömegével jöttek. A városban ekkor még senki sem merte fogadni őket, a rendőrök is oda hozták azokat, akik a zöld határon átjöttek. Meglepetésemre az addig zárkózottnak látott debreceniek sorra fogadták be lakásukba a szálláskeresőket. De a befogadóhely és a menekültek bázisa továbbra is a Szent Anna-plébánia maradt. Néhány nap múlva már meg is jelent a Csilla asszony által küldött kamion a plébánia udvarán, élelmet és ruhaneműt kaptunk.
1989. december 23-án a televízióban Imre atya bemondta, hogy Debrecenben is lehet adományokat leadni a Romániában kitört forradalom miatt nehéz helyzetbe került lakosságnak. Így született meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat debreceni csoportja. Imre atya fénycsóvája itt is felizzott! Ettől kezdve jöttek a segélyek Svájcból, Németországból, Csehszlovákiából Romániába, majd Kárpátaljára – és később a magyar rászoruló családokhoz.
A szeretetszolgálat teherautóival vittük a gyimesfelsőloki Sziklára Épített Házhoz az építőanyagok jelentős részét. A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspökségének kialakításához ezekkel a teherautókkal szállítottuk a tetőcserepet, majd – máltai adományként – az irodai berendezések jelentős részét. Az egyházmegye első iskoláinak bútorait szintén a szeretetszolgálat raktáraiból kaptuk.
Debrecenben Dolányi Anna (folt hátán folt) művész (máltai tag) találta ki, hogy Debrecennek van a legnagyobb szíve. A világ minden tájáról kért apró szíveket, és ebből építettünk egy hatalmas szívet, amely egy ideig a malomparki kiállítótérben volt kihelyezve, majd elvitték Budapestre, és „Magyarországnak van a legnagyobb szíve” néven ott függ a Magyar Máltai Szeretetszolgálat központjának előadótermében. Imre atya, köszönjük!
Köszönjük a mennyei Atyának, hogy Téged kiválasztott erre a feladatra, köszönjük, hogy „tüzet fogtál” és sokakat „áttüzesítettél”! Annak az üstökösnek a fénye, amely benned felizzott, haláloddal nem hunyt ki. Sokunkat áttüzesítettél, és most már az örök, kimeríthetetlen fényforrásból a Szentlélek „optikai kábelén” osztod meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal a soha ki nem alvó Fényt.
Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Magyar Kurír