Szokatlan tervjavaslat érkezett be az Állami Tervhivatalhoz 1948-ban Afrika egy részének felosztásáról, amelynek benyújtója 26 ezer forintot szeretett volna kapni, hogy Szomáliaföldre utazzon és előkészítse a dolgot. A nagyon fura, de annál érdekesebb történetről korábban Csízi István főlevéltáros tett közzé egy részletesebb írást az Archívnetre.
Mindenekelőtt tudni kell, hogy olykor-olykor magánszemélyektől is érkeztek kérvények az Országos Tervhivatalhoz (OT), legtöbbször találmányok támogatását kérték, de volt, aki a hazai gazdaság fellendítésére, energiatermelésre dolgozott ki terveket. Ezeket a beadványokat is elbírálták, a találmányok adott esetben támogatásban is részesültek, de a tervekre, felvetésekre is válaszoltak, ha pénzt nem is adtak rájuk.
Egy szokatlan állampolgári kérvényt iktattak az OT-ben 1948. október 5-én. A beadó, bizonyos Kövér György, írói nevén Kövér Ibrahim egy kevésbé ismert utazó, térképész, afrikai útjához szeretett volna pénz kérni. Az indok ennél a ténynél is meglepőbb:
mandátumterületeket javasolt kijelölni az Egyenlítő mentén az európai országok részére tudományos célzattal (a Föld rendellenességeit, az éghajlatot tanulmányozandó), amelyeket a Szaharán keresztül vasútvonalak kötnének össze a Földközi-tenger partvidékével.
Szerinte a terv számos előnnyel járt volna: gazdasági előnyök, a demokrácia terjedése, a balkáni népek sovinisztikus villongásainak levezetése.
A kép illusztráció!
Fotó: AFP
Magyarország is csak hasznot húzott volna belőle, hiszen “társadalmunkba bele kell dobni valami újszerűt, hogy ne legyen talajuk azoknak, akik készakarva letargikus hangulatot szeretnének kitenyészteni”. Mert “minden országnak volt egy távol eső fiókországa”, ha nem akar Magyarország lemaradni, akkor neki is erre az útra kell lépnie. Természetesen jogosultságot is talál az afrikai területszerzéshez: “a francia idegenlégióban számos magyar ontotta vérét Afrika földjén, sőt teszi most is, nem is beszélve az angol hadihajókon szolgálókról, egyébként pedig Afrika olyan tartozéka Európának, hogy ahhoz emberileg, kereskedelmileg minden európai nemzetnek joga van” – zárja le gondolatmenetét Kövér György.